2007. 11. 15. 14:01

 
Orcsik Roland Faludy- és Sinkó-díjas költő; Rozsdamaró című kötete 2002-ben, a Holdnak, Arccal - potyaversek útközben pedig idén jelent meg. Ez utóbbi Garfield-kommentárok ciklusából olvashatnak két költeményt A Hét-en; a Garfield summája első közlés.

Garfield lokálpatriotizmusa

                                    Télen meghalni?

                                    Eszem ágában sincs.

                                    Majd ha rám jön

                                    az ötperc.

                                    Svájc nélkül is elvagyok

                                    (persze nem tagadnám meg…):

                                    a töltésen

                                    vízum nélkül szánkózhatok,

                                    megdobálhatom hógolyóval

                                    a szomszéd kölyköket,

                                    kigúnyolhatom a rólam mintázott

                                    hóemberüket,

                                    eszkimózhatok a cicáikkal az iglukban.

                                    Végül minden öröm testre szabott,

                                    így lokális.

                                    Unom már a lírai hisztit,

                                    akárcsak a kötelezően szomorú,

                                    rímképletes haptákba parancsolt

                                    sírfeliratokat.

                                    Miért ne érhetne fülig a szám?

                                    Miért ne csorogjon fenékig a tejföl?

                                    Lazán adagoljuk az ataraxiát.

                                    A hiány keressen magának egy kannát,

                                    üljön bele, ürítsen,

                                    hülyítse más agyát.

                                    Most semmi kedvem vernyogni,

                                    hagyjon békén a jajgatás.

                                    Ráérek elpatkolni.

„Fekszik a díványon bő köntösében, a redőny

leeresztve, a kis asztalon egy  könyv lefelé fordítva." 

                                    Mióta abbahagytam az olvasást,

                                    por üli meg a néma betűket.

                                    3 képkocka untig elég

                                    (akár haikuban is elnyávoghatnám),

                                    hogy kinyögjem:

                                    cibál az élet.

                                    Szemmel tartani

                                    a repedést a falon,

                                    személyesen elvégezni

                                    a rágás műveletét.

                                    Kész diktatúra.

                                    Lehuppanok a díványra,

                                    s várom, hogy a redőny

                                    fáradtan a szemhatár

                                    alá csússzon.

                                    Egy szó, mint száz:

                                    horkolni, horkolni és az álmot

                                    macska-makacsul

                                    horgolni.

Garfield summája

                                    Pih!

                                    Inkább szatelit-

                                    antennával dílerkedem,

                                    semmint poétai babérral.

                                    Hogy mégis miért?

                                    Ah, örökké az okok nyaggatása!

                                    De ha nagyon muszáj,

                                    akkor lásd

                                    a használati útmutatót.

                                    Röviden összefoglalva:

                                    He-he.

                                    Na most aztán bevettétek!

                                    Mert nem ment el sehová,

                                    ott pihikél kobakomban

                                    a kincsem, szép eszem.

                                    Én és a szatelit,

                                    ugyan már,

                                    ki látott még ilyet!

                                    Különben sincs mit látni,

                                    mikor úgy elszaporodtak

                                    a tv-csatornák,

                                    mint bolhák a piacon.

                                    Ezért se babér, se szatelit,

                                    mert Gyomrom, Te vagy az elit:

                                    ne fogadj el akármit.

(A Garfield aludni készül című vers mottójának forrása: Török Endre: Oblomov. In 111 híres regény. Móra, Budapest, 1993. 266.)